Tóth Alíz: HURAKO alkotói csoport
vissza a tartalomjegyzkhez„a szabadság kezdett érdekelni”
A HURAKO csoportban Huiber Anikó, Rajnai Ákos, Kovács Tamás Sándor fotográfus az alkotói divatfotó megvalósítását tûzte ki célul. Search Key Zone címmel elsõ közös munkájuk október 15-ig látható az A. P.A Galériában (1085 Bp., Horánszky u. 5.).
A gestalt pszichológia egyik tételmondata, hogy az egész több, mint a részek összege. Hiszen egy kapcsolódás által elindul egy folyamat, amely kiépít egy új rendszert, amely már önmagában több és minõségében más, mint tagjainak öszszessége. Minden szervezõdésben fontos, hogy saját egyéniségét mindenki ápolja, viszont saját „én”-ségébõl mindenkinek egyaránt fel kell adnia valamit. Minden rendszernek elengedhetetlen feltétele valamifajta egyensúlyállapot megteremtése, mely biztosítja a mûködését. Ezekre mind találhatunk egyfajta választ ma, egy fiatal, három fõbõl álló fotós csoportosulásnál, a HURAKO-nál. A termodinamika második törvénye miatt viszont tudjuk, hogy ha egy nyílt energetikai rendszer nem kap plusz energiát, akkor a rendszer kihûl és meghal. Ezért támogatás hiányában kérdéses jövõ elé néz most Magyarországon minden ilyen jellegû underground kezdeményezés. Hiszen tudjuk, hogy a háttéripar hiánya, a piaci igények visszafogottsága és egyhangúsága, a mûvészek közötti szakadék egyaránt beszûkíti a magyar fotósok mozgásterét. Akad azért szerencsére olyan, aki felszabadult gondolkodásával, kreativitásával még ezek között a körülmények között is megtalálja a szabad kifejezésmódját. A HURAKO (Huiber Anikó, Rajnai Ákos, Kovács Tamás Sándor) pont ezt vállalja magára. Elsõ, bemutatkozó kiállításuk október 15-ig látható az A. P.A Galériában (1085 Bp., Horánszky u. 5.).
Hogyan jött létre a HURAKO?
Együtt végeztük el a Csoszó Gabriella fotómûvész által vezetett Kontakt Fotográfiai Kurzusok divatfotó szakát. Az ottani közös gyakorlások során kezdtünk el valamilyen együttmûködésen gondolkodni. Itt merült fel az is, hogy alkotói jellegû divatfotó-sorozatokkal kellene kísérleteznünk olyanokkal, melyek nem feltétlenül követik a divatfotó klasszikus mûködési mechanizmusait. Az is nyilvánvaló volt kezdettõl fogva, hogy hozzánk hasonlóan fi atal, pályájuk elején járó tervezõkkel szeretnénk együtt dolgozni, ahol mindenkit azonos célok mozgatnak. Ez így is lett, és ebben a project stylistjának, Bálint Sárának van kiemelkedõ jelentõsége, aki a teljes anyag ruha-, és kiegészítõ kollekcióját összeállította.
Ketten a Szellemképben diplomáztatok. Miért fordultatok a divatfotó felé diploma után?
KT: Stúdió technikát akartam tanulni a Szellemkép után. Illetve fontos volt, hogy számomra a divat nagyon szabadon értelmezhetõnek tûnt. Tehát ez a szabadság kezdett érdekelni, nem annyira a sztereotip divatfotó. Én elsõsorban portré felõl közelítem ezt a területet, és ennek variánsaként használom a divatot. RÁ: Riportfotóval kezdtem a Szellemképben. Késõbb Pécsen képszerkesztõ voltam, ahol nagy gárdával, technikai háttérrel dolgozhattam. Ennek a hatására kezdtem eltávolodni a riportos mindennapoktól. A mûtermi munka kezdett el vonzani, a reklámfotónak egy tágabb megfogalmazása. Mindez a divattal összerakva kifejezetten érdekes számomra. A kísérletezõ vizsgálódás egy pszichológiai fogalom. Nekem ez jutott legelõször eszembe a kiállítás anyaga láttán.
Mennyire jellemzõ a munkátokra a kísérletezés?
Két stílus összeillesztésén dolgoztunk a project során: a ruha-domináns divat fotó, és egyfajta megrendezett riport, vagy dokumentarista típusú fotó. Mindez végül is egy filmszerû, történetet narráló anyaggá vált. A direktség teljes hiánya volt az egyik cél. Kibillenteni a két mûfajt egymás irányába. Végül is a szándékunk olyan divatfotó-sorozat létrehozása volt, melyet nem elsõsorban a szépség perfekcionizmusa hoz mûködésbe. A sorozat képein a dramaturgiai szálakat – legalábbis a mi olvasatunkban – a keresés motívuma irányítja. A másik keresése, a másikban önmagunk, önmagunk keresése. A keresés frusztrációja, a megtalálás pillanatnyi nyugalma s ezek ritmusos váltakozása húzódik meg a két szereplõ viszonyát lazán követõ történet mögött. Ez a viszony vagy folyamat pedig alapvetõen az elengedésrõl szól, amely magába foglalhatja ugyanúgy ragaszkodásunkat egy másik emberhez, mint társadalmi szerepeinkhez.
Miért Search Key Zone lett a neve a projectnek?
RA: A search key számítástechnikából kölcsönzött kifejezés. Amióta errõl a sorozatról gondolkodom a keresés motívuma bukkant fel folyamatosan. A keresés frusztrációjának és a megtalálás nyugalmának ritmikus váltakozása érdekelt. Cél volt a szerepekbe és egymásba kapaszkodás helyett a kétely választása. Ezek a folyamatok mind a kereséshez kötõdnek. Erre a gerincre kezdtünk el képeket keresni, forgatókönyvbe rendezni. KT: Nekem ezen kívül a zóna kifejezés is jelentõséggel bír. Egyrészt, mert a szereplõk „története” egy helyszínen játszódik, másrészt azért, mert ez a kifejezés számomra szimbólikusan utal egy valóságosan nem létezõ területre, egy fiktív belsõ zónára, ahol az ember ezekkel a kérdésekkel szembekerül.
Hol készültek a képek, mennyi idõ alatt?
Komlón, egy elhagyatott bányamezõ közelében lévõ ipari területen készítettük a képeket, mindössze 3 délután és éjszaka alatt.
Mik a jövõre vonatkozó terveitek?
A kiállítás mindannyiunknak válasz arra, hogy érdemes tovább folytatni a közös munkát, mert amit elterveztünk, azt sikerült megcsinálnunk, habár nem volt egy könnyû vállalás. És emellett talán mindenki nevében mondhatjuk, hogy egészen kivételes volt az az atmoszféra, egymásra hangoltság, ami a stábot jellemezte. Mindenki egyenrangúként és teljes odaadással dolgozott az ügyön, megdöbbentõ volt, hogy mennyire súrlódásmentesen tudtunk együttmûködni. Együtt maradni, dolgozni, fejlõdni – cél mindenképpen. További kiállításokat tervezünk még ezzel az anyaggal, esetleg több installációval. Szeretnénk, ha egy-két ruha megjelenne a fotókkal együtt. A HURAKO név alatt pedig újabb közös munkákkal jelentkezni és az önálló anyagok mellett fenntartani ezt egy közös, szabad játszótérnek. A távolabbi jövõben pedig talán, ha van rá igény és lehetõség, egy kis szakmai csapatot szeretnénk építeni, ahol még nem befutott alkotók tudnak együtt gondolkodni, egyfajta közös érdekképviseletet létrehozni, amibõl mindenki profitálni tud.
A project résztvevõi:
Fotó: Huiber Anikó, Rajnai Ákos, Kovács
Tamás Sándor
Stylist: Bálint Sára
Stylistasszisztens: Bodnár Barbara
Smink: Kökény Judit
Haj: Kozma Norbert
Modellek: Alex at Valentine, Fodor István
Köszönet: Ancsin Pál, Friedler Zoltán,
Papp Lilian, Speier Kornélia, Szabó Botond
A beszélgetést Tóth Alíz készítette.