Filmfõcímek mûvészete
vissza a tartalomjegyzkhezA filmfõcím mûvészete
Napjainkban a magukra valamit is adó filmstúdiók komoly pénzt és idõt ölnek egy olyan mûfajba, mely a létezés határán imbolyog. Ez az elsõ benyomás mûfaja. A filmfõcím mûvészete.
Már a mozi hajnalán is kártyákat használtak a stáb ismertetésére. Ezek a kártyák az 1950-es évektõl kezdve gyakran kortárs designerek és illusztrátorok munkái voltak. Manapság a filmeket egy olyan pár perces képsor nyitja meg, mely magában ötvözi a legújabb és legrégibb mozgóképes technikákat. A filmek elsõ pár perce legtöbbször felcsigázza a nézõk kíváncsiságát fel-felvillantva a történet fontos elemeit, melyek ezzel késõbb többletjelentéshez is jutnak. Azonban ezek a nyitó pillanatok, percek olykor izgalmasabbak, mint a hozzájuk tartozó filmek.
A felénk áramló multimédia napi mennyisége elképesztõ méreteket öltött a harmadik évezred elérkeztével. Ma, ha valaki leül megnézni egy filmet, akár azt is mondhatná a film készítõinek: „Rendben, kapsz kilencven percet az életembõl, az nem kevés, használd okosan“. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatosan egyik csatornáról a másikra kapcsoló emberek figyelme felszínes, képrõl képre, ötletrõl ötletre, filmrõl filmre vált. Így, mikor a kilencven perc elkezdõdik, az elsõ két-három perc, határozottan kijelenthetjük, sokszor fontosabb, mint ami utána következik. Ez az elsõ pár perc a film fõcíme. Ha a filmfõcím unalmas, nehezebb elkapni a film ritmusát és újabb hosszú percekbe telik a film készítõinek, hogy bevonják a nézõt a történetbe.
A jó fõcím eredeti, merész és vállalkozó. Kísérletezik a médiummal, keresi a határokat. Mindezt egy olyan kontextusban teszi, mely a filmet helyezi elõtérbe, annak narratíváját hosszabbítja meg, illetve teljesíti ki, esetleg extra üzenetet is hordoz. A filmfõcím alázatos, de ugyanakkor pofátlan mûfaj. Ravasz és gondoskodó, feltétlenül izgalmas, lélegzetelállító. Legtöbbször egy mini történetet mesél el, mégha teljesen absztraktnak is látszik. David Fincher Se7en címû filmje fontos lépést tesz a fõcímek emancipációjának irányába. Az 1995-ben készült Se7en fõcíme tökéletes összhangban áll a filmmel, alátámasztja, kiegészíti, megfesti azt. Nélkülözhetetlen része.
A Kyle Cooper mûhelyébõl kikerült Se7en-fõcím önálló alkotásként is említésre méltó, ugyanakkor finoman illeszkedik a film világába. Bepillantást enged a történet magvába, anélkül, hogy túl sokat tárna fel belõle. Ami pedig talán a legfontosabb, a filmben elfoglalt helye különös erõt kölcsönöz neki. Tulajdonképpen a fõcím a harmadik fõszereplõ látomásszerû bemutatása; mintha nem is a fõcím támogatná a filmet, hanem fordíva. A Cooper által készített darab új korszakot nyitott a filmfõcímek elnyomott világában, és egy új, a filmekkel egyenrangú mûfajt teremtett.
A fõcím funkciójából eredõ, egészen egyedülálló és nélkülözhetetlen oldala a tipográfia. A betûkép artisztikus kialakítása kétdimenziós médiában sem könnyû feladat, nemhogy a mozgókép tér-idõ-kontinuumában. A legtöbb film nem is meri a szépen sorba rakott betûk megnyugtató olvashatóságát lecserélni holmi expresszív, lélegzõ dologra, mely önálló életre kelhet, sõt interakcióba léphet a film valóságával. Ez történik Marc Forster Felforgatókönyv (Stranger Than Fiction) címû filmjében, ahol a kényszerszámoló informatikus fõhõs átlagos napját követhetjük nyomon a narrátor és az elképesztõen leleményes tipográfia segítségével. Minimalista, 3D grafika képében ágyazódik a szereplõk terébe a fõhõs számokkal és geometrikus formákkal zsúfolt élete. És ezzel még koránt sincs vége az újításnak, hiszen a vége fõcím is egészen kiemelkedõ alkotás, mely általában még a fõcímnél is jobban elhanyagolt része egy filmnek.
A Felforgatókönyv fõcímének alkotója a titokzatos kansas-i design cég, az MK12, mely a fõcímek világának egy másik különös jelenségére hívja fel a figyelmünk, a tényleges alkotók névtelenségére. Ma a legjobb fõcímek olyan gigacégek termékei, mint az Imaginary Forces, a Hush vagy a Prologue. Ezeknek nincs közük a filmet gyártó stúdióhoz, saját rendezõvel dolgoznak, aki a film rendezõjével kooperálva alkot. Azonban a fõcím rendezõjének neve helyett legtöbbször csak a céges logó virít a végefõcímben. Ezek a cégek begyûjtik a "kis", vizionárius rendezõket, és reklám/fõcím futószalag mellett dolgoztatják õket, természetesen csöppet sem elszomorító összegekért. A futószalagról legördülõ darabok pedig szórakoztatóak, elgondolkodtatóak, rövidek, mégis grandiózusak és feltétlenül gyönyörûek. Árva mestermûvek.
Korábban sem sok név tûnt fel ebben a periférián lévõ mûfajban, és ezek is inkább designerként voltak ismertek. Saul Bass az egyik kivétel, aki elismert grafikus és díjnyertes filmkészítõ létére, az 1950-es, ‘60-as években készült fõcímeirõl a leghíresebb. Munkái a mai napig inspirációként szolgálnak a kevés múlttal rendelkezõ mûfajnak. Bass fõcímei nem kisebb nevek, mint Alfred Hitchcock, Otto Preminger, Stanley Kubrick és Martin Scorsese filmjeit fémjelzik.
Haraszti Gina
A teljes tanulmány látható a Szellemkép 2009/4. számában.