KANYÓ TIBOR
SZELLEMKÉP SZABADISKOLA
SZINGLISÉG
- avagy –
a modern skarlátbetû
ESSZÉ
2007. június
ELÕSZÓ
Diplomamunkám témaválasztása
„a szingli jelenség”.
Átolvastam sok, e témában már megjelent konkrét cikket, adatot, leírást.
Az olvasottak után is igyekeztem szubjektív maradni, saját véleményt és látásmódot tükrözni az esszémben a kérdéskörrel kapcsolatban.
Célom, hogy mind az alábbiakban leírtakkal, mind a szervesen hozzá kapcsolódó, általam készített és elõhívott fényképekben megjelenõ koncepcióval, az olvasó számára egy új, eredeti és sajátságos nézõpontból bemutatnom, ezt a nyugati világban egyre jobban terjedõ életstílust.
Tekintve az eddigi számtalan sok publikációt a témában, nehéz dolgom van, ha újat szeretnék mondani.
De remélem, vizsgamunkám végére érve mindenki úgy érezheti majd;
Sikerült!
Mindehhez kellemes kikapcsolódást kívánok a következõ percekben:
Kanyó Tibor
BEVEZETÕ
„Megiszod a kávédat, én a teámat.
Ülünk, és hidegnek tettetjük magunkat. Gondolkodunk, mi lenne, ha...
…Kíváncsian várom, maradsz-e? Maradsz? Maradsz?
Vagy udvariasan jó éjt kívánsz… (…).
Egymáshoz értünk, túlságosan egymáshoz.
Hosszú, hosszú ideje vártam ezt a pillanatot, remegni kezdek, a hideg ráz, elbizonytalanodom. Én erre a pillanatra vártam. De vajon te is erre vártál? Törd át a jeget! Vetkõztesd le a lelkedet! Ölelj magadhoz! (…). És én szeretném tudni, hogy maradsz-e? Maradsz-e velem? Maradsz-e nekem?
Vagy udvariasan jó éjt kívánsz...”
- részlet egy magyar szingli
internetes naplójából -
Hogy valamilyen alapvéleményt tudjanak formálni, elsõ lépésként szükségszerûen meg kell fogalmaznom magának a „szingli” szónak a jelentését.
„Szingli – egyedülálló nõ vagy férfi, aki tudatosan úgy alakítja az életét, hogy abba huzamosan nem fér bele se társ, se család. Jellemzõen városi (a szinglik száma elsõsorban a nagyvárosokban emelkedik, ott, ahol kevésbé érezhetõ a tradíciók hatása, ahol a leggyorsabban változnak az emberi kapcsolatok), képzett, jó anyagi helyzetben lévõ, fogyasztásorientált, húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó emberek, akik csak alkalmi kapcsolatokat tartanak fenn. Ez az életvitel elsõsorban az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában vált egy réteg esetében mintaértékûvé.
De ennek az életformának a jegyeit viselhetik olyanok is, akik éppen ellenkezõleg: anyagi, lakhatási, ismerkedési lehetõségek hiányában nem tudnak tartós párkapcsolatot kialakítani, illetve családot alapítani. Esetükben tehát nem tudatos választásról, hanem a kö-rülmények kényszerítõ erejérõl van szó.
A 20. század második felében vált a single egyes, egyetlen, egyedüli, egyszeri, egyszerû, szimpla, egyszemélyes, magában álló, szóló, egyedülálló, nõtlen, hajadon alapjelentésû angol szó ennek az életformának a megnevezésére szolgáló szakkifejezéssé, s így ke-rülhetett át szingli alakban a magyar nyelvbe is.”
Rögtön felmerül hát a kérdés;
Önként választott vagy kényszerû életforma a szingliké?
A SZINGLI
Egymástól eltérõen látják helyzetüket az egyedül élõ fiatal, karrierre vágyó nõk, ráadásul egészen másképp vélekednek róluk a férfiak is.
Utóbbiak némelyikét taszítja a szingli nõ önállósága, határozottsága és keménysége, amely az egyedüllét elengedhetetlen velejárója.
Pedig még a legkarakánabb egyedül élõ nõ is szenved idõnként a magánytól, s attól tart, az idõ múlásával egyre kevesebb eséllyel találja meg párját.
De a lehetséges jelöltek közül általában rendre egyik sem felel meg nekik.
Miért?? Mondhatjuk e;
a szinglik magasra tették a mércét??
A gyakorlat azt mutatja, sok esetben a partnerjelöltek alkalmatlansága csak üres kifogás, a szingli a saját megszokott életét, ha úgy tetszik, önállóságát, gondosan ápolt egóját félti. Ha a közeledés veszélyét érzi, azonnal visszavonul. Gyakran egy idõ után már alkalmi kapcsolatokat sem létesít, ha mégis közbejön valami, akkor arról gyorsan „lebeszéli” magát, mert a partner nem felel meg a folyamatosan változó férj imázsnak. Csakhogy ez egy csapda, és kapuja egyszer bezárul.
Különös, hogy miközben több a 20-as, 30-as éveiben járó, jól képzett, nõtlen férfi, mint a hasonló adottságú hajadon, mire betöltik a harmincötöt-negyvenet, több lány marad pártában, mint ahány agglegény. A nõk pedig az évek múlásával egyre nehezebben találják meg párjukat, rohamosan csökken a férfiak iránti bizalmuk is.
A harminc év feletti szingli nõ nem egyszerû eset, különösen akkor, ha ábrándosan bízik a nagy „Õ” eljövetelében.
Mindezek miatt, a szingliséget, mint jelenség, inkább a nõk oldaláról boncolgatom.
Bridget Jones színre lépése óta a szingli fogalma beépült a köztudatba. Helen Fielding, a könyv írónõje próbált elõször leszámolni a szinglikrõl elterjedt fõ jellemzõvel; nevezetesen, hogy a szingli nõ tudatosan él párkapcsolat nélkül. Mûfajteremtõ regényének fõhõse egy harmincas éveiben járó, kicsit duci lány, aki esténkét a tévét kapcsolgatja, iszik, cigizik, és meg van gyõzõdve arról, hogy a szerelem mindenkinek összejön, csak neki nem.
Bridget Jonest inkább látjuk egyfajta áldozatnak, semmint az önmagára s a szingliségére büszke emancipált nõnek.
Hol hát az igazság??
A szingliség mára felkapott téma lett a tudományos elemzésektõl a kocsmai vitáig. Az életformáról mindenkinek van saját véleménye.
A tengerentúlon elsõsorban az egyedülálló, karrierépítõ nõkre használják a frázist, akik jól keresnek, kondi terembe járnak, és sokszor megelégszenek azzal, hogy például egy kutyával osztják meg az életüket.
De ez a modell nem igazán alkalmazható a magyar környezetben, a hazai szingli ugyanis nincs valami kényelmes helyzetben: egzisztenciális gondjai vannak, képtelen a kompromisszumokra, és észrevehetetlen városlakó. Általában súlyos lelki, önismereti problémákkal küzd. Sokszor frusztrált, nem igazán tud feloldódni, s bár sok barátja van, születésnapját, névnapját gyakran magányosan tölti.
A nagy kérdés, ami miatt az érdeklõdés középpontjába kerültek, hogy nem tudni; mi lesz velük?
Maradnak-e egyedül, vagy eljön az idõ, amikor férjhez mennek, és családanyák lesznek?
Külföldön a szinglik általában magasan képzettek, jól menõ vállalkozók, netán nagy vagyont felhalmozott vezetõ nõk. A kifejezés gyakran magában hordja üzenetét: ne is próbálkozzatok, az én idõmbe nem férnek bele az ismerkedéssel, udvarlással kapcsolatos fölös és unalmas idõtöltések!
S hogy milyen a magyar szingli? Nem feltétlenül elvált, legtöbbször nincs gyereke, sok esetben volt már néhány partnerkapcsolata, ám ezek általában kiüresedtek, elmúltak. Többségük nem megrögzött szingli, szívesen mondana le errõl a státusról egy ígéretes, jó kapcsolat miatt.
Maga a kifejezés is átmeneti, „éppen most”-ot jelöl, felhívó jelentéstöbblettel: most gyere, mert nem sokáig leszek ebben az elérhetõ állapotban!
ÖSSZEGZÉS
A minap megkérdeztem egy harminc körüli lány ismerõsömtõl; hogy õ szingli?
Legnagyobb megdöbbenésemre elõször rácsodálkozott, majd kikérte magának a szó használatát önmagával kapcsolatban.
Szerinte azért, mert egyedül él, harmincas, gyerektelen, vezetõ pozícióban lévõ független nõ, aki aránylag sok idõt és pénzt áldoz olyan „hobbikra” (szolárium, kondi terem, kozmetikus, rendszeres shoppingolás), melyeknek csak õ látja hasznát, még nem szingli!
„Ne varrd rám ezt a skarlát betût!”
Ekkor ért tetten a felismerés;
maguk a szinglik a legritkább esetben szeretik, ha besorolják õket ebbe a skatulyába!
A szingli szó önmagukkal való összekapcsolása számukra együtt jár a pejoratív felhanggal, már-már riasztó hatással bír, s nem utolsó sorban, a szóban rejlõ kategorizálás azt bántja meg bennük, amit foggal-körömmel védenek, építenek, s féltenek: Az Egót.
A KÉPEK
A vizsgafotóim témaválasztásánál az ön- és céltudatos, a sztereotípiáknak és a jelenlegi trendnek megfelelõ hazai szinglikép vizuális megfogalmazására törekedtem.
A témaválasztásból adódóan szerettem volna, ha a képeim a lehetõ legrealisztikusabban adják vissza a lány magánéletének pillanatait, ezért a fotózást megelõzõen alaposan elbeszélgettünk.
Modellem a való életben határozott és csinos fiatal nõ, bár nem klasszikus „szingli”.
A beszélgetés végére számomra egyértelmûnek tûnt, hogy sok, szinglinek besorolt normális gondolkodású egyedülálló fiatal nõ, ugyan szívesen veszi a figyelmet és az érdeklõdést, be és elfogad az erõsebb nemtõl, mégis csak annyit és annyira, amennyi még nem veszélyezteti a szuverenitását, s nem kavarja meg a függetlenségre alapozott hétköznapjai ritmusát.
A beállításoknál lefoglaltam a modellt, tevékenysége az adott pillanaton belül egy történetbe helyezi õt.
A képeken belül a legkülönbözõbb helyeken megjelenõ férfitorzó egyfajta követõ, alárendelt pozíció, a lánynak a saját territóriumán belül nem oszt és nem szoroz a férfi lelkes, már-már tolakodó segítsége, közönnyel és magával ragadó természetességgel fogadja az „udvarlást”.
A képekben megjelenõ koncepció tudatos volt. Nézve a képeket igyekeztem bennük megcsillantani a reményt:
Hogy a férfi kitartó háttérmunkálkodása folytán a lány talán egy nap….
… visszamosolyog a férfira!
A TECHNIKA
Diplomamunkám képanyagát 24x36 mm-es Ilford HP5-ös filmre fényképeztem, egy Canon EOS 5-ös géppel. Manuális üzemmódban 28-70-es vario objektívvel. A lakás szûkre szabott folyosója, viszonylag keskeny konyhája sajnos nem tette lehetõvé nagyobb gyújtótávolság használatát.
A képek kidolgozásánál figyelembe vettem, hogy már korábban kialakult véleményem szerint a hideg tónus nem elõnyös az emberábrázolás terén. Anyagválasztásom ennek megfelelõen történt. Az Ilford Multigrade FB MGM.1K papír és a hozzá tartozó Ilford Harman Warmtone hívó kiváló párosításnak bizonyult. A régies hatást nyújtó meleg barna színvilágot azonban nem szerettem volna ötvözni az inkább idõszerû témával, így azt, a hívás idejének megnyújtásával és a végsõ mosás alacsony hõmérsékletével lényegesen mérsékeltem.
Köszönhetõen a változtatható gradációjú papírnak és a színes fejes Magnifax 4-es gépnek, elkülönülten tudtam dolgozni a tónusosra megfényképezett alap képpel és a másik negatívról „beleollózott” kemény képpel. A szándékos magas kontraszttal megjelenített férfi torzó így egyértelmûen kívülállóként tekint a lányra (esetleg a szemlélõre) a számítógép monitorjából, az erkélyajtóból, vagy a fürdõszobaajtóból… E képi világ megjelenítésére nagy hatást gyakorolt Ralph Gibson „Alvajáró”.címû sorozata, ahol egy-egy testrész fénycsóvába öltözve szellemszerûen tûnik fel a képeken.
Az ilyes fajta szürrealista képi megjelenítés analóg ötvözése egy modern kori problémával, igen izgalmas feladatnak ígérkezett. Különösképp egy olyan korban, ahol a digitális technika korlátlan szabad kezet ad az alkotni vágyó embereknek.
Van azonban az analóg világnak egy nagyon fontos tulajdonsága, nagy értéke:
nem létezik a „visszavonás” parancs.
NÉVJEGY
KANYÓ TIBOR
SZELLEMKÉP SZABADISKOLA
+36 30 347 8146
kanyotibor@gmail.com
Budapest
2007. június 14.
vissza az killtshoz
 |  |  |  |  |
