Diplomadolgozat - Portrésorozat
Szellemkép Szabadiskola 2012. május
Fotó szak, III. évfolyam 3. félév
Konzulens: Drégely Imre
Diplomamunkámhoz a közvetlen környezetembõl kerestem olyan személyeket, akiket jól ismerek. Ismerem a problémáikat, szokásaikat, társadalmi hovatartozásukat. Általánosan jellemzõ tulajdonságokat kerestem. Egymáshoz való viszonyuk a mindennapi túlhajszoltság, az egzisztencia megteremtése, vagy annak megtartása, és azok hatása. Extravertált személyiségükön miképpen jelennek meg a környezeti hatások ,milyen látható jelei vannak külsõ megjelenésük miképpen formálódtak/ formálódnak. Mert úgy gondolom, hogy a környezeti hatások, ami közvetlen, vagy közvetetten is, de formálja személyiségünk, és formálja megjelenésünk is.
Fontos szempont volt, hogy ne nézzenek a kamerába, mert nem szerettem volna, hogy ne a tekintet kapjon nagyobb hangsúlyt.
A Karakterek számomra olyan beállított portrésorozat, ahol az emberek az ablak elõtt háttal lehajtott fejjel állnak.
Az alapelv a tekintettelenségbõl, a fénnyel való alaki megformálásból indult ki.
Mikor háttal állunk, akkor is ér minket fény, csak éppen másképp formálja külsõ megjelenésünket.
Általánosan sokan azt gondoljuk, hogy ha valaki lehajtja fejét, akkor ott már gond van.
Pedig nem feltétlen errõl van szó. Ez inkább egy védekezõ mechanizmus, mint ahogy azt a közmondás is tartja: „Lehajtott fejet nem éri a kard”.
Elzárjuk magunkat a külvilágtól, nem látjuk a másikat, megszûnik a szemkontakt, ami a lélek tükre, s gondolatainkat letagadhatjuk.
Imáinkat is csak lehajtott fejjel tesszük, mert ez által belsõ énünk irányít, és gondolatainkat nem a külvilági tényezõk zavaró sokasága befolyásolja.
Kedves példa számomra a napraforgó, mely a nap során az éltetõ fény felé fordul, s ha megszûnik, mindig lehajtja fejét.
Arra gondoltam, ha lehajtott fejû embereket fotózom, egy másik, általuk még látatlan képi ideált tudok bemutatni, egy olyan metakommunikációs formában, ahol az egyén fejtartását, és megvilágítását, nem hétköznapi módon mutathatom be.
Az ablakok is egyfajta térábrázolás részét képezik a felvételeken, de a fény, mint fotográfiai formáló eszköz is szerepet kap.
A lehajtott fejek, és az ablakon bejövõ fény ellentéteket is jelenthetnek.
Ha kinézek az ablakon látom a tájat. Lehajtott fejjel minden külvilágot kizárok, és ehhez társult a hátat fordított alakzat is.
Gyakorlatilag egy olyan portrémunkával készültem, ahol alanyaimon látszódik egyfajta elvonatkoztatás a külvilágtól, tekintetektõl, és gondolatoktól. Egy általam szubjektív, mégis valóságra reflektáló fotósorozatot mutathatok be.
A valóság ami megjelenik, számomra maga a személyek, és otthoni környezetük,az a fajta fészek, ahova mindig hazatérhetnek.
Ahol el tudnak vonatkoztatni a mindennapi gondoktól, ahol az ember még szabad.
Allegóriám: Elképzeléseimet egy látható képben jelenítem meg,
egy elvont valóságot érzékelhetõvé téve…
Munkásságom a fotográfiai szakirodalomban leginkább az arc nélküli portré, vagy a szubjektív dokumentarista stílusirányzat.
Arcunk meglátása, önmagunk megismerése a kezdetek óta folyton változó voltát, állandó átalakulását igazolja a történelem, a festészet, a fotográfia, vagy napjainkra jellemzõ arcplasztika, frizurák, és megjelenési formák sokasága is. Önmagunk birtoklása, összehasonlítási alap a tegnap és ma közt, társadalmi rangok (pénzre vert arc) mind a megörökítési igényre utalnak.
A korszak adta technikai lehetõségek már az 1700 évek végétõl megjelennek sziluett formában.
Talán ekkor élte fénykorát… a sziluett XIV Lajos pénzügyminiszterérõl, Etienne de Silhouette-rõl nyerte nevét, és a XVIII. században sziluettnek neveztek minden profilból ábrázolt arcot.
(1. melléklet)
A rézkarc megjelenése alkalmat teremtett a részletek megjelenítésére is, de az eleinte kezdetleges technikai körülmények között mesterségként ûzött fotográfia továbbra is képzõmûvészeti hagyományokat követett.
(2. melléklet)
Késõbb technikai fejlõdésével párhuzamosan, fokozatosan szakadt el a mintát adó elõképektõl, s kialakította sajátos, csak rájellemzõ optikai kifejezési eszköztárát.
A társadalmi változások eredményeként a természet, és az ember került a tudományos kutatás, és a mûvészi ábrázolás középpontjába.
Az a tudásszomj, amely a reneszánszot jellemezte, termékeny talaja volt minden olyan mechanikai szerkezet – így a camera obscura – feltalálásának, és népszerûsítésének, melyek segítségével a tájakat, és alakokat a középponti perspektíva szabályai szerint lehetett felvázolni.
A XIX. század fényképtermésének többsége már portré volt.
A portréfényképészek évtizedekig a festõket követték. A klasszicizmus statikus, nyugalmi állapotban lévõ beállítására a hosszú megvilágítási idõ miatt volt szükség.
David Octavius Hill (1802 – 1870) és Robert Adamson (1821 – 1848) az angol portréfestészet legjobb hagyományaira támaszkodtak. A talbotípia amivel dolgoztak, gyengébb felbontással rendelkezett, mint a Daggerotípia, ebbõl kifolyólag inkább a jellemábrázolásra koncentráltak. (3. melléklet)
A nedves eljárás igazi úttörõje Julia Margaret Cameron, (1815 – 1879) tudatosan függetlenítette magát a portréfestészet hagyományaitól, és a kortárs festõk, és fotográfusok ábrázolásmódjától egyaránt.
(4. melléklet)
A nedves eljárás idején, 1851-tõl a 80-as évek végéig a portré maradt a vezetõ mûfaj.
A XIX. század utolsó évtizedeiben döntõ fordulat következett be a fotótechnikai fejlõdésben. A száraz eljárás gyökeresen megváltoztatta a társadalom, és a fotográfia viszonyát.
A további években kiváltképp 1888-tól George Eastman piacra dobta elsõ boxgépét a Kodak-ot.
(5. melléklet)
Mindenki számára elérhetõvé téve a fényképezést, mozdulatokat, riportképeket, és új vizuális látásmódot teremtve meg ezzel.
Az új formanyelv elterjedésével a portréfotográfia új útját járta. Míg Renger – Patzsch és túlnyomórést Edward Weston az ember tárgyi világát, és környezetét fényképezte, Helmar Lerski (1871 - 1956) és August Sander (1876 - 1964) a közvetlen emberábrázolásban, a portré mûfajban úttörõ munkát végzett.
Lerski legfõbb formaalakító eszköze a több felõl irányított világítás volt.
A munkám során én is erre törekedtem. A természetes fénnyel, és mûfénnyel együtt intenzív erõs hatású portrékra törekedtem.
Lersky is intenzíven sugárzó fénnyel plasztikusságot, anyagszerûséget jelenített meg az arcokon.
Ezzel Lersky a portréfényképezésben új világítástechnikát dolgozott ki, és a fénnyel való alakítás alapelveit fektette le.
(6. melléklet)
Fõmûvében, a Verwandlungen durch Licht (Átváltozások fénnyel) címû albumának ugyanarról készült 175 felvételen állandóan változó világítás segítségével különbözõ mûvészi tartalmat, 175 különbözõ kifejezést volt képes létrehozni.
(7. melléklet)
A fotósokat megrészegítette a fotó egyik kifejezõeszközének, a fénnyel való alakításnak lehetõségei.
A ’30-as években világszerte elterjedt tiszta fényképiség széles körben csak a fotómûvészet formáját, valóságtól elszakadt kifejezõeszközeit újította meg.
A fényképek tartalmának megújítását, korszerûvé tételét az élet realitásaihoz közel álló fotóriport, és a társadalmi változásokért folytatott harcot vállaló szociofotó hajtotta végre a következõ évtizedekben.
A ’20 század második felétõl a jólét, a fogyasztói társadalomban a fotográfiai vizualizáció teret, lehetõséget, alkotói szabadságot adott a dokumentarista fotográfia területén.
Akárcsak a divatfotográfiában, fontos szerepet kapott az egyéni stílus, az egyéni világnézet kialakítása.
Richard Avedon, Helmout Newton, Duan Michals,
vagy Thomas Ruff, aki az emberi arc puritán megjelenítésével vált híressé.
(8. melléklet)
A portrét leginkább az egyén személyi ismertetõjegyeivel történõ ábrázolásmóddal szoktuk jellemezni. Úgy gondolom, nincs konkrét szabály arra vonatkozólag, hogy csakis a tekintetbõl, az arc, illetve az általa sugárzott személyiség lehet meghatározó ismertetõjegy.
A következõkben több hasonlattal / példával is szeretném állításomat megerõsíteni.
Ha csak a muszlim, és iszlám vallásokat veszem alapul, pont az inkognitóság, és a vallásra jellemzõ eltakart arc a meghatározó Pl.: mint származási ismertetõjegy. A burka egy egész testet elfedõ muzulmán nõi külsõ viselet, amelyet a legtöbb afganisztáni nõ hord, de láthatjuk ezt a ruhát a pakisztáni és észak-indiai nõkön is.
A nikáb egy arcot eltakaró kendõ, amit egyes muzulmán nõk viselnek a hidzsáb részeként. Legnépszerûbb a Perzsa-öböl mentén fekvõ államokban, de elõfordul Észak-Afrikában, Délkelet-Ázsiában és az indiai szubkontinensen is.
Csak nagyon rövidem merem felhoznia a sajtócenzúrát, mint fotográfiát is érintõ mai napi aktuális problémát, mert ebben a témákban kimeríthetetlen mennyiségû információról lehet beszélni.
Aki az országos Széchenyi könyvtár 1945 elõtti növedéknaplóit átnézi, egy-egy szövegírás alatt meghúzódó R, REM. , REMOTA, megjegyzéseket talál, ami egyértelmûen a tiltást jelentette.
1919 és 1945 között mintegy 1000 magyar nyelvû könyvet, brosúrát, újságot, folyóiratokat, aprónyomtatványokat tiltottak be. A mai sajtó jelenlegi állapotára nem kívánok kitérni.
A szakdolgozatomra készült fotósorozathoz keresve a festészetben is találtam analógiákat. Az impresszionizmusra jellemzõ anatómiákról, színekrõl, perspektívákról, fény - árnyék hatásokról tudok beszélni.
Szubjektív szempontokat hoztak be, és arra jöttek rá, hogy a valóság hitelességébõl kiindulva, aminek számtalan formája, és lehetõsége van, hogy új nézõpontokat, és stílusokat alkossanak.
Ám a XIX. század végétõl az új festészet, a más valóság megtalálása, és abban való kiteljesedés inkább a jellemezõ.
Gustav Moreau (1826. április 6 - 1898. április 18.) (9 melléklet)
Odilon Redon (1840. 20 – 1916 Július 6) (10. melléklet)
A valóság, és az önkifejezés problémáját úgy oldották meg, hogy a valóság újrateremtésének törekvésével, és meglévõ ismeretekkel egy párhuzamos mûvészi világból merítették. Munkám során én is inkább egy más perspektívára, egy más fajta valóságra törekedtem.
Tanulmányaim során erõs hatást gyakorolt Richard Avedon (1923 – 2004) munkássága is. Avedon-t mindig is érdekelte a portré személyisége, és a lélek tárgya.
Arcképei könnyen megkülönböztethetõek a minimalista stílusa, a kamera elõtt megnyílt személyek, és a puszta fehér háttér használatával.
A magával vitt fehér háttér engem mindig is inspirált, így én is minden helyszínre magammal vittem egy fehér hátteret. Gyakorlatilag ezzel is próbáltam alanyaimat még kifejezõbbé tenni, kiemelni a háttérbõl.
(8 melléklet)
Martin Schoeller Annie Leibovitz tanítványaként számos hírességet kapott már lencsevégre. A német származású fotós nagyon közelrõl (akár 5 cm-rõl) készít nagyformátumú képeket.
(11. melléklet)
Ami munkásságában megihletett, hogy megpróbálja a sebezhetõséget megmutatni, amit lát vagy érez rajtuk, amikor velük van.
Fontos volt, hogy én is részletes extrém kifejezõ hatású fotókat készítsek környezetemrõl, csak éppen a tekintet, és szemkontaktus használata nélkül.
Úgy gondolom, hogy a portrénak akkor is van üzenete, mikor pont az arc, vagy tekintet eltakarásával szubjektív módon tudunk tudósítani a fotográfia eszközeivel.
Az én üzenetem jelen esetben az arc alaki formája, ami tekintet nélkül is igazolja karakterünk, belsõ személyiségünk mivoltát.
Egy még aktuális példa egy fiatal magyar fotográfus hallgató Máté Balázs munkássága. (12. melléklet)
2012-ben Máté Balázs, a Moholy - Nagy Mûvészeti Egyetem (MOME) negyedéves fotográfia szakos hallgatója bekerült a tíz legjobb közé az internetes óriáscég (Google) által rendezett világméretû fotóversenyén.
Unmade címû sorozatában a fotómodellek arcát különbözõ eljárásokkal – égetéssel, karcolással, ragasztóval – roncsolta, ezzel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a divatfotókon elrejtik a modellek személyiségét, pedig a képek akkor igazán jók, ha az alanyok is szerves részeit képezik.
Munkám során technikailag azért választottam ellenfényt, és fehér hátteret, mert ezzel is még hangsúlyosabbá tudtam tenni alanyaim karakterét.
Az ellenfény némileg ad egy sziluettet, de ugyanakkor a fotók befelé sötétedõ hatása is markánsabb kiemelõ hatással bír.
Alapvetõleg a sötétebb tónusok dominálnak, erõs kontrasztos plasztikus, tapintható hatást eredményezve.
Miért választottam a munkám során fekete-fehér fotót?
Úgy gondolom, hogy a fekete fehér már önmagában egyfajta absztrakció.
A fekete-fehér számomra a fények játéka, az idõtlenség varázsa, egy másik világ, amit létre hozok.
A fekete-fehér egy letisztult forma, sokszor talán a legjobb a portrékhoz.
A színes már egy kicsivel több figyelmet igényel, bizonyos esetekben a háttér színei elvonhatják a figyelmet az alanyról.
A fotók technikai kivitelezésénél több problémával is szembesültem.
Kihívást jelentett az ellenfény kompenzálása, még 22. blende esetén is az 1-2 mp expozíciós idõ mellett folyamatos problémát okozott a kiégett részek megszüntetése.
A két irányból érkezõ vakuk színe / fénye, és kulcsszáma sem egyezett, mivel az egyik egy régi Hanimex márkájú filmes vaku volt.
(13. melléklet)
A képek elkészítésének során rengeteg tapasztalatot szereztem a fény irányításában, de az alanyok, terek szimmetrikus térbeli elhelyezése is kihívásokkal járt.
Portré fotóim során törekedtem arra, hogy kívülrõl folyamatosan sötétedjen a tér, és az arc.
Az arcokon középen megjelenõ fekete vonal kissé elválasztja a képet, ezzel is erõsítve a szimmetrikusságot.
A portré esetén általánosan normál, vagy teleobjektívvel szoktunk dolgozni, de jelen esetemben a térábrázolás is szempont volt.
A nagylátószögû objektív esetén viszont torzult volna az arc, ezért
31-35 mm dolgoztam, ami filmes méretre vonatkoztatva 50 mm felet meg. Döntésemet az is erõsítette, hogy az emberi szem (perifériás látás nélkül) kb. 50 mm-es fókusztávolságnak feleltethetõ meg. Az emberi látás mindig ugyanazt a látóteret fogja át.
Tudjuk ugyan a figyelmünket koncentrálni a látótér egy kis szeletére, de a teljes látótér mindig ugyanaz marad. A beállításból adódóan viszonylag kevés tér maradt, így az ablakok, és azok tükrözõdése növelték a térérzetet.
Munkám során a rokonaimhoz-barátaimhoz fûzött érzések erõsen befolyásoltak, s csak egy kérdés járt végig a fejemben:
„Hogyan lehet egyszerre kifejezni fényképen azt,
amit az ember érez és lát?”
Lucien Hervé
Források:
Koltai Magdolna, Tõry Klára - A fotográfia története 2007
http://maimanohaz.blog.hu/2012/03/31/portfolio_richard_avedon_1923_2004
http://www.scribd.com/doc/39326624/Horthy-cenzura-OSZK
http://szinte.wordpress.com/2012/04/19/mate-balazs-dontos-a-google-foto-versenyen/
http://en.wikipedia.org/wiki/Richard_Avedon
http://hu.wikipedia.org/wiki/Burka
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nik%C3%A1b